Az elmúlt időszakban nagy jelentősége van a Jacksepticeye által közvetített PMA-nek az életemben. Bár, ezt már említettem korábban. Igyekszem mindig az élet és a történések pozitív oldalát nézni, igyekszem magamra is odafigyelni, hagyni időt pihenni, gyógyulni meg hasonlók. Azt kell, hogy mondjam, egész jól haladok ezzel a témával.

A másik fele ennek az önbizalom-megtartás, az 'önmagam elfogadása' meg minden hasonló. Közhely, de ha nem vagy megbarátkozva magaddal, akkor miért várod el, hogy bárki is legalább kedveljen?! Oké, nem vagyok megelégedve ilyen téren magammal (még), van hova fejlődnöm. De már nem kezdek el csapkodva bőgni a tükör előtt, ha meglátom magam. Lassan elérem azt a pontot, ahol lenni akarok, ahol úgy érzem, lennem kellene - mind lelkileg, mind fizikailag. Mondjuk a bőröm elbírna még egy kevés (nem, nem keveset, sokaaat) tintát, de ez megint csak idő kérdése.

Huszonnégy éves vagyok - igen, igen, időközben átléptük a bűvös dátumot -, és nagyjából ott tartok az életben, ahol lennem kell, ahol lenni akarok. Ez pedig jó.